2014. november 30., vasárnap

Tanulni a pontozókkal

A hétre nagyon jó motivációs erővel bírnak majd ezek a pontozó táblák.

A táblák leírását itt olvashatod el

Innen tudod letölteni őket:
Mikulás pontozó1
Mikulás pontozó2
Mikulás pontozó3




Mikulás színezők

Már szerintem mindenki ünnepi hangulatban van, főleg a gyerekek. Készülnek a Télapónak írt levelek is. Mi lenne ha színeznének a gyerkőcök egy szép képet a levél írás mellé?  A Mikulás biztosan örülne neki.

Íme az ötletek:







Advent 1. vasárnapja

Vészesen közeledik az idő, hogy együtt ünnepeljük a szentestét. A mai napon számos helyen nyílnak vásárok. Ide kattintva egész Európában keresgélhettek az ünnepi vásárok között.

Sőt, a mai napon meg lehet gyújtani az első gyertyákat a koszorúkon.
De mi is az az advent:

A keresztények ezalatt a négy hét alatt várják Jézus megszületését. Ekkor minden vasárnap egy-egy angyal látogat el a földre.
A mai napon a kék köpenybe öltözött égi lény száll le a Földre a hitvilág szerint, hogy közel kerülhessen az emberekhez. Ő az első, aki az embereknek szeretné kihirdetni Jézus születését. De ezt a földiek csak, akkor hallhatják meg, ha a rohanó életben egy kicsit lassítanak és figyelnek. Az angyal csak azok mellé száll le, aki valóban meghallgatják őt.

Szép vasárnapot mindenkinek! Kezdődjék hát az ünnepi várakozás!

2014. november 29., szombat

Mikulás mese

 Szerettessük meg az olvasást a gyerekekkel.

Egy este sem telik el úgy nálunk, hogy ne olvasnánk esti meséket. Csodálattal hallgatja a pindurkánk és kéri a folytatásokat is.

Az olvasás csodálatos, hiszen fejleszti....
- fantáziát,
- kreativitást,
- helyesírást,
- szókincset,
- nyelvi kifejezőkészséget,
- szövegértést,
- ... és tudnám sorolni estig is a listát.

Nagyon szeretem azokat a meséket, amiket együtt tudunk olvasni a gyerkőccel. Közösen utazhatunk el a történet csodás világába.

Most egy olyan kedves történetet hoztam , melyet valóban együtt lehet olvasni. Hogy is van ez? A szövegben kis képeket lehet találni, melyeket az olvasni nem tudó gyermek is könnyen felismerhet, s hangosan kiegészítheti a történetet vele.

Hamarosan itt van Mikulás napja, így a mese címe:
 Petrolay Margit: Sürgős levél
Innen töltheted le

Az eredeti mese pedig innen származik.





Egyedi karácsonyi képeslap


Nagyon vészesen közelednek az ünnepek! Jövő héten szombaton itt a mikulás. Ma már sajnos elvette az internet a képeslap küldésének szépségét. Azonban még szerencsére vannak olyanok - köztük én is - aki imádja ezeket elvinni megírni és feladni a postán, hagyományos módon.
Legfőképpen azt imádom, hogy ezekből is lehet egyedit készíteni. Nem mellékesen lehet ezekből készíteni technika és rajz foglalkozásokon bármit - tegyük fel meghívót, persze képeslapot...stb

Hozzávalók:
- különböző színű vízfesték, vagy tempera
- vastagabb papír
- fekete vékony filc
- no persze boríték sem árt :-)


A papír hajtsuk ketté mint egy kinyitható képeslapot. A borítójára rajzoljuk rá a füzér alapját.



Majd jöhet a festés az ujjacskákkal. A kis négyzetek a füzér rajzán jelentik, hogy hová kell tenni az "égőket". Mindegyikre különböző színű festékkel tegyünk egy-egy pöttyöt.


Hagyjuk megszáradni és már postázhatjuk is.


2014. november 27., csütörtök

Sütni jó: Mikulás süti

A www.sutnijo.hu receptjei között találtam ezt a süteményt. Milyen jó ötlet a mikulás ünnepségre falatozáshoz.



A receptet itt találod

De ide is leírtam:

Hozzávalók:

Tésztához
Ezenkívül
  • 1 darab tojás (közepes méretű)
Díszítéshez

ELKÉSZÍTÉSE:


A lisztet az élesztővel elkeverjük, egy keverőedénybe szitáljuk, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót, és konyhai robotgéppel (dagasztó spirállal) segítségével sima tésztává dagasztjuk. Majd letakarjuk, és meleg helyen kelni hagyjuk, míg láthatóan megnő.
A megkelt tésztát enyhén lisztezett munkalapon még egyszer átgyúrjuk, majd hengerré formázzuk. A hengert 10-12 egyenlő nagyságú adagra vágjuk. Az egyes adagokat kör alakúvá formázzuk, majd. kb. 10 cm átmérőjű lappá nyújtunk. A lapokat sütőpapírra helyezzük, a felvert tojással a tetejüket megkenjük. A tepsit a sütő középső részébe toljuk, és a süteményt megsütjük.

Alsó és felső sütés: kb. 180 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 160 °C (előmelegítve)
Gáz: kb. 2-3. fokozat (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 20 perc

A megsült süteményt sütőrácson hagyjuk kihűlni.
A porcukrot átszitáljuk. A marcipánmasszát a porcukorral és a színezékkel összegyúrjuk. A marcipánmasszát két részletben porcukorral meghintett munkalapon kinyújtjuk, és 5-6 darab, egyenként 10 cm átmérőjű körlapot szaggatunk belőle. A lapokat elfelezzük, és a mikulás sapkájaként a sütemény tetejére nyomjuk. A cukormázzal megrajzoljuk a mikulás ősz szakállát és haját. Majd a szemek, az orr és a száj helyére egy-egy pötty cukormázat nyomunk, melyekre színes csokidrazsékat helyezünk.


JÓ ÉTVÁGYAT!

Örök emlék lehet

Óriási élmény a gyereknek, ha a saját készítésű díszük kerülhet a fenyőfára karácsonykor. Ráadásul még a nevük is szerepelhet rajta. A következőkben egy olyan díszt mutatok be, ami a szívemhez közel áll és hamarosan otthonra is elkészül.




Hozzávalók:
- 5 darab fa spatula (dekorációs boltokban megtalálható)
- 2 darab tetszés szerinti színű zsenília drót (szájnak és az akasztónak)
- 1 darab pompom az orrhoz
- 1 mozgó szempár
- betűk, mely a gyermek nevét fogják alkotni
              - lehet dekorgumiból kivágni saját kezűleg
              - esetleg egy erősebb kartonból
             - de találhatunk dekor boltokban is már előre készített fa és papírmasé betűket is, melyeket be csak be kell festenünk.
- valamint a végén a ragasztó: én még mindig ajánlani tudom a ragasztópisztolyt, hiszen az egyik legtartósabb

Kezdjük a csillaggal. Minden spatula végére tegyünk egy ragasztó pöttyöt és illesszük egymáshoz a darabokat.
Az alábbi képen kövesd a számok szerinti utasításokat.
Ha készen van a ragasztás hagyjuk megszáradni.
Jelöljük ki a helyet, ahova a név fog kerülni. Rövid keresztnévnél ez nem gond, hiszen a fenti képhez hasonlóan a vízszintes spatulára kerülhet a neve. De mi lesz a hosszú nevekkel. Semmi probléma, helyezzük el olvashatóan a spatula többi részén. Pl. Óra mutató járásával megegyezően a betűket.
Ragasszuk fel a szemet, az orrát és a szájat közép tájékon. A zseníliát egy toll vagy ceruza segítségével tekerjük fel és helyezzük a csillag tetejére, szintén ragasztó pisztollyal. Ez lesz a tartó, mellyel a fára tehetjük.

Viszont nem csak a fára tehetjük fel, hanem....
- ajándékkísérő
- a gyerkőc ágya felé, vagy éppen a szobája ajtajára.
- akár ajándékba is adhatjuk.
- de a lakás bármely részén kirakhatjuk






2014. november 26., szerda

Mindent egybe. Újabb ajándék befőzési tippek!

Nagyon szuper ajándék ez a főzési csomag és még jól is néz ki. A különleges csomagolás dob rajta egy nagyot, hiszen újra üvegbe csomagolunk.
Ezt a szeretet csomagot telepakolhatjuk csupa aprósággal. Tehetünk bele egy mini receptkönyvet, vagy süti készítési leírásokat, saját magunk által dekorált papírlapokon., vagy akár egy egész konyharuhát is beletehetünk ebbe a dekoratív ajándékba.

Az alábbi képen találsz az üvegben sütiformákat, apró  mérőkanalakat, muffinformákat, mini habverőt és reszelőt, és apró szilikon keverőtálakat.
Itt jelen esetben az üvegnek fémes hatású teteje van. Ha ilyet tudunk beszerezni a fenti módon, akrill festékkel díszíthetjük ki. Valamint köthetünk rá egy ajándékkártyát.
Azonban ha hagyományos a befőttestető, erre is fog az akrill festék, nyugodtan fessünk rá valamilyen szép motívumot, vagy írjuk rá az illető monogramját.

Kellemes barkácsolást!

Ki szeret alkotni?

Itt egy újabb befőttes üveg ajándékötlet. Ez tökéletes azoknak karácsonyra, akik imádnak alkotni.
Ezt egy barátnak, egy családtagnak, de akár a gyermekünk tanítónénijének vagy óvónénijének is adhatjuk ajándékba.

Mi is került bele? Lássuk:

- 1 nyomdafesték-párna
- 1 kis üveg milton kapocs
- 1 tekercs csillámos ragasztó
. filctoll táblához, vagy egyéb dolgokhoz
- 1 csomag mini csipesz
- 1 csomag mini nyomda
- mini üdvözlő kártyák
- hibajavító, amiből már mintásat is lehet kapni.

Ugye milyen sok minden belefér egy befőttesüvegbe? Ha még maradt hely az üvegben, nyugodtan fokozhatod a fenti tartalmat. Majd küldjétek el az ötleteiteket!



2014. november 25., kedd

Nyomtatható karácsonyi memória játék

Újabb www.education.com alkotás, ami nagyon aranyos. Kivágható és nyomtathatóak egyaránt.
Az üres kis négyzetekbe, pedig a gyerekek rajzolhatnak saját karácsonyi rajzokat!

Kellemes szórakozást!

A letöltésekhez kattints ide


Memória játékok különböző témában

Az education.com ontja magából a jobbnál jobb feladatokat. Nagyon sok ingyenes szolgáltatása van. Bátran ajánlom az angolul tudóknak. De akik nem merik az idegen nyelvi tudásukat tesztelni, addig itt vagy néhány memória játék, melyeket a linkekre kattintva le lehet tölteni.

1.Rajzolás
Emlékezz és rajzolj

Angolul

2. Memória a formákkal
Memóriajáték a formákkal

Angolul

3. Memóriajáték a nasikkal
(Ezt már nem fordítottam le, hiszen a játék menete ugyanaz, mint az előzőnek)

Adventi falu nyomtatható mintával

Köszöntelek az adventi faluban!





Ebben a faluban 1-24-ig találhatóak a házszámok, mellyel könnyen és dekoratívan indulhat a visszaszámlálás. Természetesen minden házba elrejthető egy-egy kis ajándék, melyet a gyerekek meglátogathatnak egészen karácsonyig. De jó motiváció is tanteremben.

Tegyük egy szép téli kép elé, vagy egyszerűen egymás mellé egy polcra. Együtt színezhetjük ki, de ha színesen nyomtatjuk ki tovább is díszíthetjük együtt.

Legyen minden háznak egy-egy története, esti mesének is kiváló.



Íme a letöltéshez szükséges linkek:
Fekete-fehér: innen töltsd le
Színes: Katt ide





Elkészítése:

1. Elsőként nyomtassuk ki és vágjuk ki minden darabot. Használj vastagabb papírt akár a nyomtatáshoz is, de utólag is ráragaszthatjátok a még össze nem állított házikókat.

2. Vonalazd be a szürke pontozott részeket és hajtsd be. Ragasztózzátok be a füleket (sarkokat), hogy össze tudd állítani a házakat. Viszont az ívelt részeket ne ragasztózzátok be, mert ezek fogják a helyükön tartani a fedeleket.



Remélem jól fogtok szórakozni!

2014. november 24., hétfő

Színes matematika, mérések letölthető feladatok

Az education.com nagyon sok nyomtatható feladatlapokat tartalmaz és nagyon jó foglalkozás ötletekkel lepi meg olvasóit minden nap. Az oldal angol. Így eltökélt szándékom, hogy a hazai olvasóknak magyarra lefordítva letölthetővé tegyem ezeket a nagyon jó tevékenységeket.

Íme néhány feladatlap a mérések kategóriájából:



Magyar feladatlapok letöltése kép formátumban: (jpg)
Mérés és becslés
Súlymérés
Hosszúság

Az angol nyelvű pdf formátumú feladatlapok:
Mérés és becslés pdf
Súlymérés
Hosszúság

Koszorú díszítési ötletek

Vasárnap meggyújthatjuk az első gyertyát a koszorún. Azoknak, akik maguk készítik vagy éppen az óvodában, iskolában készülnének el ezek a gyönyörűségek, kiváló ötleteket találhattok a lenti képeken.

Vannak köztük olyanok, amelyek csak termésekből (dióból, mogyoróból) készültek. Megtalálható köztük az egyszerű stílus is. De szerintem mind egytől egyig csodás szépség. Az én itthoni készítésem egy kerámia tányéron készült el, amit csak gyertyával, fahéjjal és ezüst termésekkel valamit egy-egy gyöngysorral díszítettem. Hasonlót a lenti képek között is találhattok.