2014. november 23., vasárnap

52 dolog az évben

Itt az első befőttes ajándék, mely az 52 dolog címet viseli. Miért ez a címe? Valentin nap a szerelem, a szeretet napja. Sokan ajándékoznak egymásnak ilyenkor. De az évben nem csak ezen a napon kell szeretni, hanem minden pillanatban.


Ez az ajándék arra hivatott, hogy egy-egy üzenettel megőrizhessük egész évben a szeretet. Mondjuk el így 52-féle üzenettel miért is szeretjük a másikat, miért fontos számunkra. Sőt pici képekkel is kísérhetjük az üzenetet.
A legjobb szerintem házasságkötéskor az ifjú párnak elkészíteni, vagy éppen ők egymásnak adhatnák át ezt nászajándékként.
De mi lenne, ha a gyermekünk első évéből leírnánk 52 cédulára a kalandjait, vagy a legjobb mondatait, akár dátumokkal is. Így anyák napján könnyfakasztó meglepetés is lehet.





Szuper könnyű és olcsó az elkészítése. Vágjunk ki egy 5x10 cm-es papírt, amely bármilyen lehet ami nekünk megtetszik. Ha például egy édesanyának adjuk csemetéje kalandjainak felvázolására, vagy éppen a jegyespárnak, nem kell megírnunk nekünk ezeket. Egyszerűen csak tegyük bele a befőttesüvegbe a hozzávalókat - a papírt, a ceruzát, a fonalat és persze egy ajándékkártyát -, hadd legyen az írás nekik is öröm. Nem rossz ha az illetőnek rakunk az üvegbe egy leírást, hogy mit is kell ezzel kezdenie.

Ha saját magunk szeretnénk ráírni valami személyeset, üzenhetjük miért is szeretjük a másikat, kéréseket, kívánságokat, emlékeket ... stb és még sorolhatnám tovább.







Vágjunk le kb. 15 cm hosszú fonalat. Tekerjük a papírunkat egy ceruza köré, hogy elnyerje a megfelelő alakját, s kössük át a fonallal.

Találomra tegyük bele az üvegbe a papírtekercseket, majd zárjuk le a befőttet. Tekerjük körbe a fonal maradékával és kössünk rá egy 52-es feliratot.

További ötletek:

- 52 ok, miért is hiányzol
- 52 emlék rólad
- 52 dolog, amiért te vagy a legjobb barátom
- Életed első 52 hete (babáknak, akár képekkel)
- 52 dolog, amit muszáj lefotózni
- 52 dolog, amit szeretnék elérni, vagy megtenni
- 52 dolog, hogy a legjobb anya/apa legyél
- 52 dolog, amiért te vagy a legjobb anya/apa
.... és sok sok más.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése